Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Zen pszichológia szemszögből

2015.07.03

ZEN pszichológia szemszögből

„Virág a falrepedésben,

gyökerestül kitéplek én –

kis virág, a kezemben tartalak,

de ha meg tudnám érteni, hogy mi vagy,

gyökerestül-mindenestül, egészen:

Istent meg az embert is érteném.”

Tennyson

 

Kissé hosszú írást választottam arra, hogy megértsük a szellemi egészség természetét – az ember lelki fejlődését a zen által. Idézni fogok E. Fromm – D.T. Suzuki, Zen-buddhizmus és pszichoanalízis című könyvéből.

 

„Első nekifutásra így határozhatjuk meg a lelki egészséget: lelkileg egészségesnek lenni annyi,, mint összhangban lenni az emberi természettel. Ha túlmegyünk ezen a formális kijelentésen, fölmerül a kérdés: mi az, hogy lenni, az emberi lét feltételei közt? Mik ezek a feltételek?

Az emberi lét felvet egy kérdést. Az ember nem a saját akaratából csöppen erre a világra, és akarata ellenére távolíttatik el belőle. Az állatnak, minthogy teljesen a természetben él, „be van építve” az ösztöneibe a környezetéhez való alkalmazkodás mechanizmusa – az emberből hiányzik ez az ösztönmechanizmus. Neki kell élnie az életét, nem az éli őt. Benne van a természetben, mégis túllép a természeten; tudatában van önmagának, és az önmagáról mint elkülönült entitásról való tudása folytán elviselhetetlenül magányosnak, elveszettnek, erőtlennek érzi magát. Már maga a megszületés ténye is problémát okoz. Az élet a születés pillanatában egy kérdést tesz fel az embernek, és neki erre a kérdésre válaszolnia kell. Válaszolnia kell rá minden pillanatban; nem az eszének, nem a testének, hanem neki kell válaszolnia, annak a személynek, aki gondolkodik és álmodik, aki alszik és eszik, sír és nevet – az egész embernek. Mi ez a kérdés, amit az élet feltesz? A kérdés így szól: hogyan lehetünk úrrá a szenvedésen, a rabságon, a szégyenen, amelyet az elkülönültség tudata ébreszt bennünk; hogyan tudjuk megteremteni az egységet önmagunkon belül, embertársainkkal, a természettel? Az embernek valamiképpen felelnie kell erre a kérdésre. Még az elmebetegség is válasz: azzal, hogy eltörli a rajtunk kívül eső valóságot, és az életet kizárólag énünk csigaházán belül folytatja, úrrá lesz az elkülönültség rettenetén.

A kérdés mindig ugyanaz. Válasz azonban többféle van; azazhogy alapjában véve csak kettő. Az egyik: úgy küzdeni le az elkülönültséget és megtalálni az egységet, hogy visszahátrálunk az egységnek abba az állapotába, amely a tudatosság keletkezése előtt létezett, azaz mielőtt az ember megszületett. A másik válasz: megszületni teljesen, odáig fejleszteni az ember tudatosságát, értelmét, képességét a szeretetre, hogy felül tudjon emelkedni egocentrizmusán, és új összhangra leljen, új egységbe forrjon a világgal…”

„A születés nem egyetlen aktus, hanem folyamat. Az életnek az a célja, hogy teljesen megszülessünk, és az a tragédiája, hogy legtöbbünk meghal, mielőtt voltaképpen megszületne. Élni annyi, mint minden pillanatban születni. A halál akkor következik be, amikor ez a születés abbamarad. Élettanilag sejtrendszerünk a folyamatos születés állapotában van; lélektanilag azonban legtöbbünk születése egy bizonyos ponton abbamarad…”

„Lelki egészségről akkor beszélünk, ha valaki eljutott a teljes értelmi fejlettség stádiumába – értelmen nem a tisztán intellektuális ítélőképességet értve, hanem azt, hogy úgy jut az igazság birtokába, hogy „ráhagyatkozik a dolgokra” úgy, ahogy vannak. A lelki egészség csak olyan mértékben lehetséges, amilyen mértékben az ember leküzdötte a nárcizmusát; olyan mértékben, amilyen mértékben az ember nyitott, fogékony, érzékeny, éber és  (a szó zen-buddhista értelmében) üres. A lelki egészség azt jelenti, hogy telített érzelmi viszonyban vagyok emberrel és természettel, hogy úrrá lettem az elkülönültségen és az elidegenedésen, hogy átéltem az eggyé forrást minden létezővel – és egyszersmind átéltem önmagamat mint azt az elkülönült entitást, ami én vagyok: az individuumot. A lelki egészség azt jelenti, hogy teljesen megszülettem, hogy azzá lettem, ami potenciálisan vagyok; jelenti a hiánytalan képességet az örömre és a bánatra, vagy másképpen kifejezve, hogy felébredtem abból a félszenderből, amelyben az átlagos ember él, és teljesen éber vagyok. Mindez azt is jelenti, hogy kreatív vagyok; azaz ráérzek és reagálok önmagamra, másokra, mindenre, ami csak létezik – a magam valóságos és teljes mivoltában érzek rá és reagálok mindenkinek és mindennek a valóságos mivoltára… Olyannak látom a világot, amilyen, és úgy élem át, mint az én világomat… A lelki egészség, végezetül, azt jelenti, hogy az ember lemond az énjéről, fölhagy a kapzsisággal, többé nem töri magát érte, hogy óvja és gyarapítsa az énjét, hogy önmagát nem abban éli meg, hogy birtokol, eltesz, megkíván, felhasznál, hanem abban, hogy van…”

„…Mint mondtam, az embert létezésének puszta ténye kérdés elé állítja, és ez a kérdés a benne magában levő ellentmondásból fakad – hogy tudniillik része a természetnek, de egyszersmind túl is lép rajta azzal, hogy benne az élet tudatában van  önmagának…” 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.