Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Zen kertek

2015.07.03

ZEN KERTEK

A KAMAKURA-KOR ALATT MEGJELENŐ ZEN BUDDHIZMUS NAGY HATÁSSAL VOLT A JAPÁN KERTMŰVÉSZETRE.

 

Egy újonc zen szerzetesnek meghagyták, hogy tegye rendbe a kertet. Amikor megkérdezte mesterét, hová tegye a szemetet, az visszakérdezett:

- Hol van itt szemét? – Azzal elvette a gallyakat és a leveleket, és tüzet gyújtott velük. A kis kövekből egy halmot rakott, hogy felfogja az ereszből alácsurgó esővizet, és ott hagyott egy kevés port meg kavicsot, amelyet aztán visszagereblyézett a kertbe.

 

Kezdetben az Emposho (A kertek könyve) hatása érvényesült, amelyet a 12. században Dzoen singon pap írt, aki a nyugalmat és a harmóniát, nem pedig a változatos díszítéseket helyezte előtérbe. E lényegében zen ideál hatása mind a mai napig érezhető. A japánok által leginkább nagyra tartott kertek zömét zen szerzetesek tervezték a kolostorok és templomok területén. Ezek a kertek elmélyedésre, mindennapi foglalatosságra adnak alkalmat, esztétikai élményt nyújtanak, és a természet szépségét árasztják.

A nyugatival összehasonlítva a zen kert szelíd, a térbeli harmónia hangsúlyos, nem geometrikus forma. Amikor a híres zen kertész, Muszo Kokusi (1275-1351) a 14. században megtervezte a kiotói Szaiho-dzsi templom (vagy Moha-templom) kertjeit, nem egyengette el a talajt, hanem hagyta, hogy a moha kövesse a felszín természetes hullámait. A moha húsz alfajával a zöld árnyalatainak sokaságát alakította ki. A moha közé kifinomult aprólékossággal fákat ültetett és köveket helyezett, hogy teljesen természetesnek hasson, még a tipegőköveket is szabálytalan alakzatban rendezte el – a legszebb zen kertben a kertész munkája láthatatlan marad.

A takarékos eszközhasználat szintén jellemző a hagyományos zen kertészkedésre. Kövek, homok, víz, fák, bokrok, páfrány és moha: mindössze ennyiből áll, ezek jelképezik a hegyeket, a folyókat, a tavakat és a vízeséseket, és ezekből áll össze egy miniatűr festői tájkép.

David Scott így ír a Simply Zenben (Egyszerű zen):

A japán hegyeket elérhetetlenségük miatt mindig is titokzatosság lengte körül. Sokkal inkább szemlélődésre szolgáltak, mint meghódításra. A japánok a természetes tájban a különleges fókuszpontokat értékelik (a szükségesnél jobban), és nem a kilátást. Ezért fejlődött ki az, hogy (a lekicsinyített élet korlátai között) kis kerteket terveznek mintegy a természet lepárlásaként, amelyek egy nagy látószögű tájkép benyomását keltik.

A zen kertészkedés alapelve ugyanakkor az, hogy hódolattal adózzon az élet és a természet felé, és lehetővé tegye a megfigyelő számára, hogy a dolgokat eredendő mivoltukban figyelhesse meg. A zen felfogás és a természetes tájkép keveredéséből fejlődött ki a japán kertészet négy stílusa: a cukijama (tájkép vagy tavacska/tenger/domb stílus), a kareszanszui (szikla-, száraz vagy víztelenül áramló kert), a csaniva (teakert) és a házikert.

 

Tájképkert

Ez a stílus előszeretettel használja a patakokat tipegőkövekkel és híddal, amely egy tavacskában lévő apró szigetre vezet. Tekergő ösvény halad egyik különlegességtől a másikig, hogy változatos látvány táruljon a barangoló elé. Egyes kertekre jellemző a japán művészetből és irodalomból ismert tényleges szép helyek kicsinyített változata. A cukijama stílus egyik válfaja a kaijú vagy „forgó kert”, amelynél a kert egy központi tavacska köré épült. Egyik-másik ilyen kert szerves része a kerítésen kívüli látvány is. Ezt a technikát nevezik „kölcsönvett tájnak” (sakkei) vagy „az élő befogásának” (ikedori). Ezt a sajátosságot gyakran látni Kiotó kertjeiben, ahol a kapufélfákat és a fákat a várost körülölelő mutatós  hegyek keretezik.

E stílus nevezetes példái a kiotói Szaiho-dzsi (1339) és Tenrjú-dzsi (1343) templom kertjei. Mindkettőt Muszo Kokusi tervezte, és a mai napig megőrizték eredeti formájukat. Muszo vándor szerzetesként élt, és a megvilágosodásra törekedett. Sok hegyi templomocskát alapított olyan kertekkel, amelyek magukba olvasztották a természeti tájat. Később az Asikaga-sógunok és Go-Daigo császár pártfogolta. Akkoriban találkozott a Tenrjú-dzsi és Rinszen-dzsi templomok rendfőnökével. Élete vége felé visszavonult a kis Szaiho-dzsi templomba, ahol létrehozta a híres mohás kertet.

egyszeruen-zen-109.jpg

A kőlámpás, amelynek széles lábait szándékosan helyezték el a víz és a föld határán, és a mohos kövek igazi zen jelleget adnak ennek a kertnek.

 

Sziklakert

A kareszanszui stílusban kevés cserjét használnak. A leggyakoribb elemek a szikla, a homok és a durva kavics. Ezek a kertek festményhez hasonlítanak, és az elmélyüléshez tervezték őket.

Számos zen kertész tusfestményeiről is híres volt, és rajzaikon is a hangulatos természeti tájat idézték fel. A kertjeik ugyanazon eszmék háromdimenziós életre hívása volt, csak selyem helyett homokot vagy kavicsot használtak, ecsetvonások helyett pedig bokrokat, fákat vagy sziklaköveket. A kiválasztott köveket különféle jelentésekkel ruházták fel az alakjuk, a szerkezetük és a sarok szerint, ahová helyezték őket.

A kiotói Rjóan-dzsi templom (1513) kertje közismerten az egyik legkifinomultabb példája Japánban a kareszanszuinak. Szóami mester (1472-1525), híres tusrajzfestő alkotásaként tartják számon, és nagy területen fehér, durva kavicsból áll, benne három csoportban tizenöt sziklakővel. Az egészet egy alacsony vályogfal és a kolostor épületei övezik. A látványt a sziklák méretének változatossága és a szépen gereblyézett murvakő adja. Egyeseket egy nagy óceánban lévő hegyvidékes szigetcsoportra emlékeztet, míg másoknak olyan, mint egy anyatigris, aki a kölykeit vezeti át egy patakon. A zen szellemiségben hagyják, hogy a szemlélődő jusson el a kert maga alkotta jelentéséhez.

Szóami (1472-1525) mester Josimasza, a nyolcadik Asikaga-sógunk udvari festője volt. Ő tervezte és építtette meg 1480-ban az egyik legkorábbi és leghíresebb zen sziklakertet a rendfőnök székhelyén, Daiszeninben, a kiotói Daitoku-dzsi templom altemplomában. A daiszeninbeli kertet, amelyet a rendfőnök szállásának tornácáról való szemlélődésre terveztek, nem körbesétálásra, sziklákból és homokból készítették. Rjóan-dzsi elvont kertjétől eltérően ez a Szung-stílusú festészet háromdimenziós megjelenítése, amelye egy hegyet (a Horai-hegyet, a megvilágosodott lények mitikus otthonát), egy folyót és egy kincset szállító csónakot ábrázol. Felmerült az is, hogy a kert a létezés és nem-létezés közti hidat jelképezi.

Mint más zen kerteket, Rjóan-dzsit és Daiszenint is arra tervezték, hogy elmélyítse a zen szerzetesek meditációs gyakorlatát, hiszen úgy mondják, a szikla- és homokkertek, amelyeket nem zavar meg az évszakok változása, az öröklét nyugalmának érzését árasztják.

egyszeruen-zen-110.jpg

Az elgereblyézett „kavicstengerben” magányosan álló sziget egy lapos és egy égre meredő sziklával a kínai Szung-dinasztia tussal festett tájképének benyomását kelti. A vályogfal ad keretet a képnek.

 

 

 

Teakertek

A csanivát a teázóház köré alakították ki, hogy emelje a zöldtea szertartásos elkészítésének és elfogyasztásának békés, spirituális jellegét. A teaszertartás a belső nyugalom ápolásáról és a természet szépségének megbecsüléséről szól. A teakertet egyszerűnek és természetesnek szánták. A rajta keresztülvezető ösvénnyel, a teázóház feltáruló látványaival és a növények megválogatásával kísérelték meg összesűríteni a városi otthonból az eldugott, hegyi remetekunyhóba vezető séta élményét. A csaniva alapelvei ugyanazok voltak, mint amelyeket Szen no Rikjú (1521-1591) zen szerzetes a teaszertartáshoz vezetett be. Kiemelt szerepet kapott az egyszerűség a természetes szépség keretein belül.

egyszeruen-zen-111.jpg

A mai zen kertekben népszerű a hasított gránitkövekből álló ösvény vagy híd. A mohos kövekkel szegélyezett kis út a „folyón” át egy hagyományos szalmatetős teázóházig vezet.

 

Házikert

A japán házak körül kis hely marad a kertnek. Ezt a stílust ezek számára alkották meg. Az is lehet, hogy kicsiben kombinálja a legtöbb kerttípust, de a legnagyszerűbb egy létező vagy eszményi tájkép kicsinyített mása. Ez a technika, amely egy apró kertbe sűríti be a tágas tájkép látványát (amelyet a tornácról vagy egy szobából szoktak nézegetni), „a kicsiben rejlő nagy” néven lett ismert.

egyszeruen-zen-112.jpg

Az ösvény deszkaburkolatának geometrikus mintázata kontrasztot alkot a levelek gömbölyded, élő formáival. Figyeljük meg, hogy az utat úgy rakták össze, hogy a lapok négy sarka aszimmetrikusan álljon.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.