Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A tér használata

2015.07.30

A TÉR HASZNÁLATA

A TÉR A TERVEZÉS LÉNYEGES RÉSZE A ZEN KERTEKBEN.

 

Tanítvány: A természet összes csodája, a fák, a hegyek és a föld – honnan jönnek?

Mester: Honnan jön a kérdésed?

 

A tusrajzok – papírra vagy selyemre fekete tussal (szumi) festett egyszínű képek – készítése olyan művészet, amelyet elsősorban zen szerzetesek gyakorolnak. A téma többnyire létező vagy elképzelt tájkép, és fő jellegzetessége az üresen hagyott tér nagysága. Az is dinamikus része a kép szerkezetének, hogy odafestik a tájat szemlélő embert, aki így részvevője lesz a műnek.

A legismertebb festők közül jó néhány tervezett zen kertet is. Az üres papír vagy selyem helyett ott volt a tengernyi homok: erre a japán ma szóval utalnak, amely jelenthet „rést” vagy „űrt” időben vagy térben.

A t sziklakövek vagy más sajátos tárgy elhelyezésével hozzák létre azért, hogy keretet adjanak a szemlélődésre szánt területnek. Mint a festmények esetében, ez az űr is kivonja a szemlélőt önmagából, bele a kertbe, és lehetővé teszi a tér felfedezését, és egyedi jelentéstartalommal való felruházását.

egyszeruen-zen-118.jpg

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.