Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Öko, bio

Az ökológiai építészet

 Az elmúlt napokat azzal töltöttem, hogy környezetbarát, olcsó és jó építkezési módokat keresgéltem a neten. Amiket találtam, az felülmúlta várakozásaimat, pedig még nem is sikerült mindent megnéznem, felkutatnom.

Kezdjük a legismertebbel, a vályoggal. Ez egy régi-régi bevett szokás és talán manapság már nem próbálják az eladók titkolni, hogy vályoggal építették a házat, sokkal inkább elkezdtek az emberek büszkék lenni rá. Talán még nem értünk el teljesen odáig, hogy mindenki maradéktalanul felvállalja ezt, de úgy érzem jó irányba haladunk.

A vályog végül is nem más, mint sár és szalma keveréke, amit vagy egyből egymásra tapasztva használnak fel, vagy vályogtéglákat készítenek belőle egy nagyon egyszerű eljárással: Végy egy fa dobozt, aminek sem teteje, sem alja. Tegyél alá egy kemény lapot és a dobozt tömd meg a keverékkel. Ezután már csak annyi a dolgod, hogy kiveszed a „formából” és hagyod megszáradni.

A vályog rendkívül jól ellenáll egy esetleges tűznek. Sőt, a tűztől „kerámiává” válik, ami még jót is tehet neki, mivel jobban kiszárad. Bár azért próbáljuk meg nem felgyújtani a házat.

Egyetlen baja csupán az lehet, hogy nem a legjobb a hőtartó képessége, sokan ezért használnak elé szalmabála falat is.

A szalmabála-házak nagy előnye a rendkívül jó hőmegtartó képessége, és bár a szalma gyúlékony anyag, de vályoggal betapasztva teljesen ellenáll a tűznek. Szalmabála házat kétféle módszerrel készítenek. Az egyik az eléfalazás. Itt a már meglévő tégla, vályog stb. fal elé fakeretek közé teszik a szalmabálákat. Ezt végül dróthálóval borítják, ami véd a rágcsálók ellen és könnyebb bepucolni is a házat. Ezután sártapasztással vagy egyéb módszerrel bevakolják és már kész is. Fontos azonban, hogy jó minőségű szalmabálákat használjunk. A báláknak teljesen száraznak kell lennie és szorosan kötöttnek. Talán az egyetlen hátránya ennek az építkezésnek, hogy különös gondot kell fordítani a vizesblokkok kialakítására. Ezekben a helyiségekben célszerű úgy elhelyezni a kádat, mosdót, mosogatót stb., hogy az a ház belseje felőli falakra legyen bekötve. Ellenkező esetben, mindenképpen kell a bála elé falat húzni.

Ezeken az építészeti megoldásokon kívül még léteznek számos egyéb módok, mint például a kenderbetonból való építkezés, a szupervályog, a hipervályog és megannyi új vagy feléledt régi eljárás (a későbbiekben részletesen beszámolunk mindegyikről).

A kedvencem mind között a szupervályog. Az egészhez nincs szükségünk másra, csupán földre, cementre vagy mészcementre, némi vízre, szögesdrótra és polipropilén zsákra (tömlőre). Ellenáll az időjárásnak (még egy esetleges szélviharnak is), a tűznek és földrengés-biztos. Arról nem is beszélve, hogy egy házat akár néhány hét alatt fel lehet húzni. Rendkívül környezetbarát, olcsó és szinte bármit elő lehet állítani belőle a házaktól, a fűszerkerteken, kerítéseken át, akár még homokozót is.  Bárki könnyedén elsajátíthatja ezt a fajta építkezési módot, csupán néhány szabály betartásával. Továbbá nincs szükségünk tetőre, hiszen ez az eljárás kiváltja a hagyományos tetőszerkezetet is. Részletes beszámoló az építkezésről és a szabályokról, az építés menetéről itt olvashattok: http://www.biorich.eoldal.hu/cikkek/oko-epiteszet/a-szupervalyog.html

 

Menüpontok

Cikkek

A biogazdálkodás

2014.11.05

 Az ember által űzött mezőgazdaság évezredeken keresztül biogazdálkodás volt, csupán az ipari forradalom megindulása után jött létre a modern mezőgazdaság, mely egy több mesterséges anyagot és technológiát alkalmaz.

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Öko, bio | Hozzászólások: 0

Az önellátás

2014.11.05

 Ha megszabadulsz a jelentősebb rezsiktől, akkor nem kényszerülsz rá a magas bevételre, nyugodtabb életet élhetsz. A háztartásod készpénz igénye jelentősen csökken, és nem utolsó sorban pedig egészségesebb lehetsz testileg és lelkileg is.

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Öko, bio | Hozzászólások: 0

A városi kertészkedés, kiskertek

2014.11.05

 A kiskerti zöldségtermelést könnyítendő, látványos, ötletes trükköket használhatunk fel. Mindegyiknek van előnye a másikhoz képest, és biztosan van köztük olyan, amelyik illik a lehetőségeidhez.

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Öko, bio | Hozzászólások: 0

A népi építkezés és a szupervályog

2014.10.29

 

ÖKO építészet 1.

2014.10.29

 Ebben a részben egy átlagos ház felépítésének környezetre gyakorolt hatásait vesszük számba. Az építőanyagok "életük" során milyen fázisokon keresztül, hogyan hatnak a környezetükre, stb. stb.

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Öko, bio | Hozzászólások: 0

A környezetvédelem

2014.10.24

"Szeretem a földgolyót két kézzel és két oldalról átfogni!"

Friedensreich Hundertwasser

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Öko, bio | Hozzászólások: 0

Biomassza

2014.09.01

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Öko, bio | Hozzászólások: 0

ÁTLÁTSZÓ NAPELEM

2014.08.27

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Öko, bio | Hozzászólások: 0

A szupervályog

2013.12.17

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Öko, bio | Hozzászólások: 0