Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Sathya Sai Baba

2014.11.26

sai-baba-1.jpgSathya Sai Baba 1926. november 23-án született Dél-Indiában. Világra jöttét csodálatos események kísérték: születésekor a házban lévő hangszerek maguktól kezdtek játszani. Később pedig kobrát találtak a takaró alatt, amin újszülöttként feküdt. Már gyermekkorában azonosnak érezte magát minden élőlénnyel, és irtózott attól, hogy tápláléknak szánva, megölik a madarakat és az állatokat. Nem volt hajlandó húst enni. Már négy évesen sokszor a kéregető koldusoknak adta ebédjét. Nem bírta nézni a szenvedést. Határtalan részvéttel volt az elesettek iránt. 

Tizennégy éves korában tudatosult benne, hogy az a feladata, hogy újjáélessze a spiritualitást a világban, valamint a bölcsesség, az erény, a szeretet, a béke és az erőszakmentesség elveire tanítsa az emberiséget.

Sai Baba már gyermekkorában is megmutatta különleges képességeit, tárgyakat materializált és szent hamut teremtett a puszta levegőből. Követői elmondása szerint kivételes gyógyító erővel bírt, és a történelmi személyiségek életének minden egyes apró részletét ismerte. Hozzátartozói, attól tartva, hogy természetfeletti képességei egy, a testét megszálló gonosz szellemnek tulajdoníthatók, különböző eszközökkel - többek közt fizikai kínzásokkal igyekeztek kiűzni belőle a vélt szellemet.

Sai Baba hívei nem tekintik magukat vallási közösségnek. Sai Baba tanításai az igazság, erkölcs, béke, szeretet és erőszakmentesség egyetemes elvein alapulnak, és az egész emberiséghez szólnak, ezért vonzotta magához a különböző hitű és nemzetiségű útkeresőket. Munkásságának több mint hét évtizede során zarándokok milliói látogattak el Puttaparthiba, a világ minden tájáról. Az ashram főkapuja mellett egy hatalmas, a világvallások szimbólumaival díszített oszlop fogadja az odalátogatókat. Sai Baba nem kívánt új vallást alapítani, ehelyett mindenkit arra bátorított, hogy a saját vallását gyakorolja, annál nagyobb komolysággal és odaadással. Szándéka az volt, hogy az emberi értékeket szilárd alapokra helyezze, amelyek minden korban és minden kultúrára érvényesek, és amelyek nem különböznek a kereszténység etikai elveitől.

"Mindig segíts, soha ne árts!" és "Szeress mindenkit, szolgálj mindenkit!" - Sai Baba ilyen egyszerű szállóigéken, illetve a Védánta legmagasabb szintű bölcsességén keresztül, az élet minden területén elért a követői szívéhez. Munkásságának évtizedei során, spirituális irányítása alatt számos létesítmény jött létre embermilliók - különösen a szegények és a nélkülözők - jóléte érdekében. Az általános iskolától az egyetemi szintig sok oktatási intézményt alapított több indiai államban, majd külföldön is. A Sai oktatási rendszer minden felekezetet befogad és teljesen költségmentes. Az értékeken alapul és harmonikusan ötvözi a tudományt, művészeteket és a spiritualitást, az oktatás minden területén. Középpontjában mindig a társadalom önzetlen szolgálata, valamint a más kultúrák és vallások iránti tolerancia áll.

Sai Baba két nagy - jól felszerelt és magasan képzett orvosokkal dolgozó - kórházat is építtetett Puttaparthiban és Bangalore-ban. Az egészégügyi intézetekbe a világ minden tájáról érkeznek páciensek, de mindig India legszegényebb rétegei élveznek elsőbbséget. Az ellátás mindenki számára teljesen ingyenes, még a nyitott szívműtétek is. Ezenfelül kihelyezett klinikák és egészségügyi táborok kínálnak alapvető ellátást a falvak lakóinak. Mivel Dél-Indiában hosszú ideig tart a szárazság, Sai Baba az államok kormányainak bevonásával két nagyszabású vízprojektet is indított. Ezáltal Andhra Pradesh állam 750 falujában és Csennai (Madrász) városában milliók jutottak tiszta ivóvízhez, teljesen ingyenesen. Hihetetlenül rövid idő alatt több ezer kilométer hosszúságú vízvezetéket fektettek le, és több száz víztározót létesítettek.

 

Baba mindenkit arra buzdított, hogy értékelje a természet szépségeit, ráirányította a figyelmet a "virág bűbájosságára, a napkelte vagy napnyugta színes nagyszerűségére, a felhős égbolt rendíthetetlen csodájára, az éjszakai égen pislákoló csillagok félénkségére, a növekvő jázminra, a repülő madarakra."

sai-baba-2.png

"Éljenek és virágozzanak a különféle vallások, hirdessétek Isten Dicsőségét minden nyelven, minden dalban. Legyen ez az eszménykép! Tiszteljük a hitek közötti különbséget, s fogadjuk el mindegyiket egyaránt, mígnem valamennyi egységre fog törekedni. Ha minden ember a vallásalapítók által lefektetett eszmék szerint él, kerülve a gyűlölködést és kapzsiságot, akkor a világ békés és boldog lakóhellyé válhat."

 

2011. április 24-én, húsvétvasárnap hunyt el, 86 éves korában. Szülőfalujában, Puttaparthiban helyezték örök nyugalomra, sírja (mahasamadhi) a nagytemplomban (mandir) tekinthető meg. Ashramja, amely (Praszanti Nilajam néven) a Legfelsőbb Béke Lakóhelyeként vált ismertté, továbbra is látogatható.

 

Bár Sai Baba halála után szárnyra kaptak felhalmozott kincsekről szóló hírek (melynek valóságalapját csak a híresztelésekben szereplő személyek tudnák alátámasztani vagy elvetni), akárhogyan is, Sai Baba nagyszerű tetteket hajtott végre életében, s tanításai igazán fantasztikusak.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.